Zenés, játékos, hangszeres, buborékos, vidám foglalkozásra várunk minden pénteken 10 órai kezdettel, ahol mozgunk és táncolunk.
Sóhomokozóval, baba-játszóval vár Bogi néni benneteket minden alkalommal.
Beszédindító Zenebölcsink 10.40-től kezdődik, ahová szintén pár hónapos kortól egészen 4 éves korig várjuk a gyerekeket, mely célzottan a csecsemők és kisgyermekek #beszédfejlődését támogatja.
Mindkét foglalkozáson a reggeli üdvözlőt követve dalos játékokon és mondókákon keresztül tematikusan kalandozunk az állatok, élőlények és az emberek világában. A foglalkozás második felében sor kerül különböző izgalmas hangszerek bemutatására is. A tevékenység egy részében pedig a gyermekek maguk ritmushangszerek segítségével fedezhetik fel zenei kreativitásukat. A foglalkozás végén pedig az életkori sajátosságokat figyelembe véve mozgásos akadálypályát építünk.
A foglalkozásaink előtt vagy után játszhattok a játszóházban és sóhomokozhattok is kedvetekre.
A zenés, mondókás es játékos tevékenység során legyen az angolra hangoló vagy beszédindító zenebölcsi, a gyermekek biztonságos környezetben fedezhetik fel a nyelv és a zene esztétikai és emocionális értékeit. Ezáltal a szülő és gyermeke közötti kapcsolat is erősödik.
Gyertek próbáljátok ki a Habubu gyerekcsatorna BOGI NÉNIJÉVEL vezetett foglalkozást!
Célom, hogy olyan hatékony zenei tevékenységet kínáljak, mely örömteli élményt nyújt a szülőknek és gyermekeiknek. Szeretném, ha az általam bemutatott verses vagy énekes játékok örömteli szórakozást biztosítanának otthon is.
A zene és a beszéd a két leginkább összetett hangmintázat, melyet a kicsi gyermek már az anyméhben is érzékel. Kutatások igazolják, hogy a zene éppoly természetes a gyermek számára, mint az anyanyelve. Éppen ezért a gyermek hallása már születésétől képes feldolgozni a környezetéből érkező zenei és nyelvi információkat.
A zene észlelése olyan kognitív képességekhez kapcsolódik, melyek a fonéma- és fonológiai tudatosságban is szerepet játszanak. Több esetben bizonyított, hogy a zenei készségek fejlődése szoros kapcsolatban áll a beszéd észlelésével és a beszédértéssel. Éppen ezért a nyelvi képességek eredményes fejlődése érdekében elengedhetetlen a koragyermekkori zenei nevelés.
Gondoljunk csak a csecsemők gőgicsélésére, ami sokkal jobban hasonlít a zenei hangokra, melyet gyakran „énekbeszédnek” is neveznek.
Foglalkozásvezető: Koczka Boglárka zene-és óvodapedagógus |
![]() |
FÉNYKÉPEKET, VIDEÓKAT a Facebook oldalunkon nézhetitek meg.