Varázskatica

Varázskatica

Ujvári Andi

a BabaMamaHáz alapítója, gyógypedagógus

Minden vágyam az volt, hogy szakmai munkám mellett, ami a népegészségügyi kormánymegbízott és az egészségügyi miniszteri kabinethez kötött sok éven át, zene szeretetemmel Babamuzsikát tartsak, Anyukáknak segítsek a GYES kimerítő időszakában és egy igazi bababarát környezetet létrehozva várjam nap, mint nap a babákat és a mamákat. Mindez az álom kicsit nagyra nőtt…és ez a “csoda” lett belőle jó csapattal, kitartással és folyamatos szeretettel.

Varázsoljatok a Varázskertben, tegyétek felejthetetlenné gyermeketek mindennapjait, mert kell ami kimozdít a hétköznapokon is! 🙂

A Varázskert alakulásáról bővebben az Éva Magazinban, ITT mesélek!

Kerekítő Móka Katica

Kerekítő Móka Katica

Csider Kriszta

óvodapedagógus, gyermekműsor vezető, Kerekítő foglalkozásvezető

Egy öt éves kisfiú boldog édesanyja vagyok. Legszebb éveimet a gyerekeknek köszönhetem, hiszen évekig óvodapedagógusként, majd több TV csatornán gyermekműsor vezető voltam. Jelenleg főállásban a Varázskert zenés-bábos pedagógusa vagyok, de mindemellett egy rádió családi magazin műsorának vagyok a szerkesztő-műsorvezetője. Tapasztalataimat kiegészítettem több zenepedagógiai tanulmánnyal, mint a Kerekítő és Dr. Kokas Klára módszertani képzése.

Az évek alatt összegyűlt óvodai, pedagógiai, színpadi tapasztalatokkal megtömött puttonyomat kiterítve várlak benneteket Kerekítő énekes foglalkozásra a legkisebbekkel és Kerekítő bábos tornára a nagyobbacskákkal, hogy együtt egy érdekes és izgalmas kalandban vegyünk részt minden héten! 🙂

Foglalkozásaimról ITT olvashatsz bővebben!

MiniOvis Varázskatica

MiniOvis Varázskatica

Nika Zsuzsi

MiniOvi pedagógus

Egész életemet és tanulmányaimat átszőtte a gyermekekkel való tanulás, foglalkozás. Jómagam két fiú-gyermeket már felneveltem és jelen éveimet bearanyozza a Varázskertben kapott sok gyermeki mosoly és szeretet. 🙂

Jelenleg MiniOvi, azaz óvoda-előkészítő foglalkozást tartok a legkisebbeknek.

Hiszem, hogy minden kisgyermekben megvan a tudás, amit nekünk kell felszínre hoznunk sok szeretettel, kedvességgel, dicsérettel és példamutatással. Minden nap találkozhatsz velem a Varázskertben, kérdezz bátran hiszen mindenre találunk megoldást!

A MiniOviról itt olvashatsz bővebben!

Szülinapi Bulikatica

Szülinapi Bulikatica

Utry Dani

zenepedagógus, szülinapi animátor

Az ELTE Zenei Tanszékén ének-zene karvezetés szakán végeztem. Általános iskolában és gimnáziumban is tanítok. A tanításon kívül szintén sok éve már a játszóházak világában is otthon érezhetem magam, eleinte főként zenebölcsis foglakozásokat vezettem, majd ez fokozatosan kiegészült a születésnapi zsúrozás animátori feladataival. A Varázskert csapatának 4. éve lehetek örömmel a tagja, leggyakrabban a zsúrokat vezetek, de a játszóház egyéb programjain is számos alkalommal vettem már részt.

Várlak szeretettel Téged is, hogy megszervezzük életed legjobb szülinapját! 🙂

Zumba Fitness Varázskatica

Zumba Fitness Varázskatica

Szitkay-Lukács Dóra

Zumba Kids instructor

Alapvégzettségem szerint jogász vagyok, de évek óta tartok felnőtt és Zumba Kids órákat, két táncoslábú kislányom nagy örömére! Korábban klasszikus- és jazzbalettel, népi tánccal, társastánccal, argentin tangóval, salsával és egy klasszikus dél-indiai tánccal (kuchipudi) foglalkoztam, majd a gyermekeim születése után a Zumbában találtam meg azt, amire mindig is vágytam: a különböző táncstílusokat ötvöző fitneszprogramot, mellyel öt éve komolyan foglalkozom. Évek óta eddig anyukaként jártam a Varázskertbe, így nagy öröm számomra, hogy végül én is Varázskatica lehetek! 🙂

Várok minden kedden 17 órai kezdettel minden táncoslábú kisgyereket Zumba Kids foglalkozásomra!

EBADTA Varázskatica

EBADTA Varázskatica

Dr. Nagy Katalin

mentálhigiénés szakember, szülőkonzulens, kutyás terapeuta

Hivatásom a családok komplex pszichés támogatása, a családi életvezetési nehézségekben, a gyermeknevelési kérdésekben való tanácsadás, konzultáció csoport- és egyéni terápiában is.
Az állatokhoz való vonzódásom gyerekkoromra nyúlik vissza. Hiszem, hogy kapcsolatba kerülve velük személyiségünk gazdagodik, lelki gubancaink oldódnak. Kutyás terapeuta képesítést is szereztem, hogy ezzel a módszerrel is tudjak segíteni.

Minden korosztály számára tartok prevenciós és fejlesztő kutyás terápiát csoportosan és egyénileg is. Szorongásos, önbizalom hiányos, figyelemzavaros, hiperaktív gyermekek kutyás terápiájára speciális tematikát dolgoztam ki.
Várlak minden csütörtökön 17 órai kezdettel Ebadta kutyaterápiás fejlesztő foglalkozásomra!

Bábos Mesekuckós Varázskatica

Bábos Mesekuckós Varázskatica

Papp Juci

Drámapedagógus, ének-zene tanító, bábjáték készítő

Három gyermek boldog és büszke édesanyja vagyok. Ének-zene tanító, majd drámapedagógia szakon diplomáztam, mert világ életemben kisgyermekekkel akartam foglalkozni. Gyermekkoromban magam is megismerhettem a drámajátékok sokaságát és hiszem, hogy ez segített abban, hogy a mostani utamat járjam. Ezért döntöttem úgy, hogy magam is drámát fogok tanítani, hogy felkészítsem a gyerekeket a társasági élet bonyodalmaira, hogy könnyebben kezeljék a rájuk váró feladatokat, kihívásokat. Örömömre 5. éve dolgozom Varázskaticaként, és emellett létrehoztam Manócska Társulatomat is, amivel kiteljesedett az életem.

Várlak szerdán 9.30 és 10.30 kezdettel Bábos mesekuckómba ahol csak a képzelet szabhat határt!

Zseniképző Varázskatica

Zseniképző Varázskatica

Varga Diána

Gyerekagykontroll-oktató, mentális tréner

Színművészeti Egyetemet végezve, munkáim során főleg gyerekdarabokban játszottam, így lehetőségem volt megismerni a legőszintébb közönséget: a gyerekeket. A későbbiekben művelődésszervező és gyermekpszichológiai-asszisztens szakon is végeztem. A gyermekagykontroll mellett sportcsapatoknak tartok csapatépítő-tréninget,és foglalkozok egyénileg is versenyzőkkel, élsportolókkal, hiszen a sportemberek is tudják: minden a fejben dől el!

Sok gyerek küzd figyelemzavarral, hiperaktivitással, tanulási problémákkal, az agykontroll, mint technika ennek kezelésére is kiváló, de ezen kívül is rengeteg területen segít a gyerekeknek, hogy nyugodt és kiegyensúlyozott gyerekkoruk legyen.

Szeretettel várok minden kíváncsi és elszánt gyermeket bejelentkezéssel tanfolyamaimra! 🙂

http://babamamahaz.hu/gyerekagykontroll/ vagy www. gyerekagykontroll.com

FitMami Varázskatica

FitMami Varázskatica

Sipka Dóra

Sportoktató, személyi edző, gerinc- és streching tréner valamint terhestorna oktató

Jogászként dolgozom, de jelenleg otthon vagyok a kisebbik fiammal.
Az egész napos irodai munka után mindig szükségem volt a mozgásra, ezért is végeztem el az edzői képzést.
Edzéseim során nagy hangsúlyt fektetek a gyakorlatok helyes kivitelezésére, a gerinc védelmére és a törzsizmok erősítésere.
Óráimon zsírégetés és erősítés egyaránt jelen van. Minden olyan, ami ahhoz szükséges hogy szülés után, gyerek(ek) mellett is csinosak legyünk!
Várlak hétfőn 17.00, kedden 18.00 órai kezdettel!

Vendégváró Varázskatica

Vendégváró Varázskatica

Kubinyi Emese

Recepció vezető

Legnagyobb álmom vált valóra mikor megszületett a ma már 6 éves kislányom.
Pici kora óta járunk a Varázskert otthonos, szeretetteljes légkörébe.
Fiatal felnőtt koromig versenyszerűen teniszeztem ami fantasztikus kitartásra tanított.
Edzőnek készültem a Testnevelési Egyetemen, majd boltvezetőként helyezkedtem el és egész életemben emberekkel foglalkoztam.
Az anyaság teljesen megváltoztatta addigi életem értékrendjét és azóta is boldogsággal tölt el.
Mindig vágyam volt gyerekekkel foglalkozni és nagy örömmel tölt el, hogy tagja lehetek a Varázskert fantasztikus csapatának és segítségére lelehetek babáknak, mamáknak, Varázskaticaként!

Balerina Varázskatica

Balerina Varázskatica

Orosz Petra

Balettművész, táncpedagógus

4 éves korom óta táncolok. A Magyar Állami Balett Intézetben tanultam a klasszikus balett alapjait. Ez a táncműfaj állt mindig is közel a szívemhez és életem kiemelkedően fontos része… még a harmadik gyermekemet várva is rendszeresen táncoltam.

Régóta tanítok kisgyermekeket, mert mindig is szerettem volna átadni mindazt amit a sok-sok év alatt megtanultam. Nem csak a balett technikáját, hanem a mozgás szeretetét is.

Varázskaticaként 2017 óta vagyok jelen a gyerekek életében, ami számomra nagy öröm. Kis balerináim hétről hétre sokat fejlődnek és nem csak a balett alapjaival ismerkednek meg, hanem koordinációjuk, zenei hallásuk, ritmus érzékük és az összetartozás, a közös munka fontossága is életük részévé válik. 🙂

Várlak minden héten szerdán 17 órai kezdettel Balett órámra!

To Top

Azonnali üzenetek

)
    is typing...

    Most nem vagyunk a chat közelében, de tudsz nekünk üzenetet küldeni!

    Üzenet küldése Cancel

    AKTUÁLIS HÍRÜNK:

    Halloween party a Varázskertben!